Raily lassan haladt az egyre sötétedő erdőben. Még mindig véres volt, és egy folyót keresett. A furcsa hang azonban nem tért vissza. Volt valami a levegőben, ami nyugtalanította. Ezt még önmagának sem tudta megmagyarázni, hogy mi nem stimmelt, csak tudta, hogy valami nincs rendben. Természetesen eltekintve attól, hogy egy teljesen ismeretlen helyen találta magát, egy különös bőrruhában, és nem is olyan régen egy hatalmas farkast hasított szét egyetlen tőrrel. A fák között egyre kevesebb fény világított át, Raily pedig a csapáson haladva egyre kevesebbet látott. Hallása azonban egyúttal érzékenyebb lett, és a távolban egy kis patak csörgedezésére lett figyelmes. Elindult abba az irányba, amerről remélte, hogy a hang érkezik, mindeközben folyamatosan attól rettegve, hogy mikor pillant meg egy újabb hatalmas szörnyeteget. Azonban most a patakon kívül nem hallott semmit. Már korom sötét volt az erdőben, amikor úgy döntött, elég hangosan hallja a hangot, hogy leereszkedjen a dombon.

A távolban valami furcsán csillogott, mintha víz lenne odalenn. Végre ráakadt a kis folyóra, amiről a Hold fénye verődött vissza, ezzel adva egy kis világosságot, ami odavezette Railyt. Talán ez volt az egyetlen dolog, amely megegyezett a régi világával. De mégis, mintha a Hold is valamilyen más arcát mutatta volna azon az éjjelen. Sokkal hatalmasabb volt, mint amit valaha el tudott volna képzelni, mellesleg silány tudása ellenére, azt is meg tudta állapítani, hogy egy másik oldalát látja talán az égitestnek. Ennek gondolatától végigfutott a hideg a hátán.  Körülnézett, de a környék még mindig ugyan olyan csendes volt. Leoldott a két tőrt a lábáról, és lehajolt a patakhoz, hogy megmosakodjon. A víz kellemesen hűsítő volt, Raily pedig gondosan letisztogatta magát. Aztán úgy gondolta, hogy a tőr is véres még előző kis csatája után, így azt is magához vette. Keze azonban vizes volt, a tőr megcsúszott, ő pedig utána kapott, és nemes egyszerűséggel megmarkolta az élét. Aztán már csak azt érezte, ahogy melegség árad szét tenyerében. Szemei a rémülettől tágra nyíltak. Semmi fájdalom.

Nem érzett semmi fájdalmat. Lassan letette kezéből a tőrt, és a tenyerére nézett. Egy mély vágás volt rajta, de legnagyobb meglepetésére egyáltalán nem látszott frissnek, hanem egy 3-4 hetes sebesülésnek. Majd az is múlni kezdett és végül csak egy forradás maradt. Mintha réges-régen szerzett volna egy vágást a kezére. Sietve lemosta a vért kezeiről, majd óvatosan fogva a tőr éléről is. Azt hitte, már tüzetesen megvizsgálta a fegyvert, azonban most valamilyen írást látott belevésve. Legalább is, ő úgy vélte, hogy valamilyen írás lehet, azonban megfejteni nem tudta a különös szimbólumok sorozatát. Csupán két dolgot ismert fel belőlük, amelyek mint valami címer, ott díszelegtek a tőr markolatán. Az egyik két fa egymásba tekeredő törzseit ábrázolta, ahogyan egy teljesen újat alkotnak, fölöttük pedig ott volt a Hold, valamilyen kőből kirakva. Meg mert volna rá esküdni, hogy ne látta előtte azokat a dolgokat a tőrön. Éppen a másik után nyúlt volna, amikor valamilyen furcsa zörgést hallott az egyik bokorból. Nem mert közelebb menni, csak szorosabban tartotta kezében fegyverét. Aztán a zörgés közeledett, és a földön hallott valamit közeledni.

Egy villogó szempár meredt rá, és amikor a lény közelebb ért, Raily nem rémült meg. Ugyanis ismerte a lényt. Hiszen, a „lény” nem más volt, mint régi macskája, Salem. Ami azonban félelmetessé tette a helyzetet, hogy Raily ráeszmélt: az ő koromfekete macskája már évekkel ezelőtt elpusztult. Pontosabban eltűnt. Ez a macska azonban kétség kívül ugyan az volt. Meg tudta állapítani, a farka vége ugyanis fehéren világított, ahogyan a zöld szempár is ismerősen tekintett rá. Valami azonban nem stimmelt. Raily újabb zajt hallott, azt azonban meg tudta állapítani, hogy nem egy újabb állat. A hang közeledett, és az egyik fa mögül egy alak jelent meg. A férfi közelebb sétált, és ahogy kilépett a fák árnyékából látni lehetett, hogy hasonló öltözete van, mint Railynek; ugyan az a vékony bőr ruhák. Arca borostás volt, sötét haja csapzottan hullott arcába. Ami azonban megbénította Railyt, azok az idegen különösen zöld színű szemei voltak, ilyeneket még nem látott életében. Nem tudta, mit várhat, hogyan reagál a különös férfi. Ő azonban hideg nyugalommal közeledett felé, egészen közel lépett hozzá, és csak nézte, hogyan kezd el Raily keze reszketni.

Arra eszmélt hogy szürkül az ég alja. Nem tudta meddig volt ebben az önkívületi állapotban se azt hogy hol van. Ami eljutott tudatáig az a fájdalom, ami a lábaiból sugárzott. Még mindig a tisztás szélén volt. Háta egy fának vetve lábai alatta meglehetősen kényelmetlen helyzetben. Kezében egy véres tőr. Ha pontosak akarunk lenni az egész jobb karja fekete volt a rászáradt vértől. Megpróbált felállni de azonnal el is esett. Ahogy arrább mászott érezte hogy elindul lábában a vérkeringés. Nem kevés nehézség árán végre felállt, és nekilátott megvizsgálni a tetemet. Így az ijedelem elmúltával már megtudta állapítani hogy hatalmas farkas volt az üldözője. Nem kellett túl sokat gondolkoznia azon mi történhetett. Az farkas tisztán ketté volt vágva. A fejétől a farkáig kettéhasította valami ami csak Raily tőre lehetett. Nem csak a szövetek, de természetellenes módon maga a csont is el volt vágva, a koponya két felét csak a vékony bőr tartotta össze az állat tarkóján. Minél többet gondolkozott rajta Raily, annál inkább zavarba jött. Tudta hogy egy állat csontját átvágni nem egyszerű még szerszámokkal sem. Akkor hát honnan lehetne neki, egy gyenge nőnek élég ereje ahhoz hogy kettévágjon egy ilyen szörnyet? Ahogy visszaszíjazta a tőrt a combjára még egy rendellenességet vett észre, a tőr, ami kettévágta a farkast, még mindig tökéletes állapotban volt, még csak ki sem csorbult a penge az embertelen feladattól.
Bár a hangnak, mely időközben abbamaradt a forrása még mindig érdekelte, rövid töprengés után elhatározta hogy mégse folytatja arra az útját. Nem tudta ugyan ki vagy mi van arrafelé, de semmiképp se tartotta jó ötletnek hogy nyakig véresen jelenjen meg valahol ahol esetleg emberek laknak. Bátortalanul elindult hát, hogy keressen egy folyót vagy bármit amiben megmosdhat.

Fogta a köveket és visszarámolta a tarisznyájába, majd elindult a hangok felé. Rövid sétálás után talált egy kisebb irtást, itt már látszódott, hogyha sokat nem is, de errefelé jártak valakik. Raily azt találta a legjobb döntésnek, ha ezen indul tovább. Egyértelmű volt, hogy ha egy kis kerülőt is tesz az út, de valószínűleg ezen sokkal gyorsabban odaér a faluhoz. Mivel alapvetően kipihent volt és éhes, Raily elkezdett kocogni, hogy gyorsabban odaérjen. Ahogy haladt előre, az út elkezdett lejteni majd a távolban látta, hogy a fák is ritkulnak, sőt. Mintha egy tisztás lenne néhány méterrel arrébb. Raily lelassított és ahogy kiért a fák közül, rájött hogy most egy domboldalon van. Egy hatalmas domb oldalán, ami  még mindig eltörtpül a körülötte lévú hegyek mellett, bár nem lehetett túlzottan messzire ellátni, mert hatalmas köd terült el a hegyek lábainál. Ez a táj szinte érintetlen volt a civilizációtól meghagyva a természetet a maga fenséges pompájában. A szinte azért fontos, mert Raily rögtön kiszúrt néhány füst csíkot. Igen, mindenképp egy kis elszigetelt falu lesz. Mindazonáltal lenyűgözte a tájkép és elgondolkodott, vajon mennyi ideig tudná kibírni egy ilyen környéken. Hamar meg kéne tudni hol van, onnan aztán majd kitalálja hogy juthat haza. Az viszont biztos, hogy ha valahol tudnak valamit, akkor az a kis falu lesz, amiből most még csak a füstcsík látszódik.

Most hogy lefelé kell ballagnia sokkal gyorsabban haladt Raily is. És ahogy nőtt a zaj, az ő is egyre izgatottabb lett, egyre kiváncsibb. Elképzelése sem volt, kikkel találkozhat majd ott. Ahogy csendben ballagott, hirtelen neszeket hallott oldalról egy kis emelkedőről. Ahogy odanézett, nem látott semmit, bár ahogy  tovább haladt volna, az egyik bokor möül hirtelen kiugrott egy árny. Az árny nem volt túl magas. Körülbelül egy méteres lehetett, de az biztos, hogy négy lábon mozgott. Elsőre kutyaszerű volt, de ahhoz nagy. És félelmetes is. Raily hihetetlenül megijedt és földbe gyökerezett lábbal nézte, ahogy az árny a gyors kezdés után szép lassan az útra érkezik a háta mögé. Railyben felelevenedtek a túlélő ösztönök. Menekülni kell. Az már biztos, hogy csak a falu felé mehet, viszont ha elkezd rohanni, a hátát mutatja ennek a dögnek vagy minek és így szabad préda lenne. A hatalmas négylábú most hogy egy fénykörre  állt látszódott, hogy tényleg egy hatalmas zöldes-szürke kutyára hasonlít, csak épp farka végén egy tüskés gömb himbálózott. Úgy látszik itt kicsit tovább fejlődött a kutyák az evolúció során. Márha van bármi köze a kutyákhoz, futott végig Raily agyán. Azt viszont rögtön lehetett látni. Nem csak Raily, de a dög is éhes. És valamelyikük biztosan fog még ma enni.