1.Fejezet – ébredés (3.rész)

Rohant. Raily mint az űzött vad rohant az ösvényszerűségen menekülve a rettenetes szörnyeteg elől, és közben áldotta az eget hogy megtalálta ezt az ösvényt. A fák ugyan ritkábban nőttek, de a terebélyes aljnövényzet ami mindenhol jelen volt az ösvényen kívül jóformán lehetetlenné tette a futást. Ha ez a fenevad az erőben kapja el menekülni se tudott volna, azonnal az áldozatává válik.
Ahogy rohant fel a dombra, követve a keskeny irtást, üldözője szorosan a nyomában lihegett és a távolság egyre csökkent kettőjük közt. Világos volt hogy nem tudja lehagyni a kutyaszerű dögöt. Sőt helyzetét még elkeserítőbbé tette a tény, hogy az ösvény, amiről azt hitte a vélt faluba visz lassan irányt váltott, és most megint az erdő felé vette az útját. Nem mintha ez sokat számított volna jelenlegi helyzetében, mivel a dög most már alig másfél méterre mögötte szaladt. Ha minden így marad nem kell aggódnia többet az ösvény miatt, hamarabb vacsorává válik, mintsem hogy elérje újra az erdő szélét.
Raily futott mint a megszállott de világos volt hogy már csak másodpercei vannak hátra. Egyszer csak hirtelen rántás érzett a bokájában majd kicsúszott lába alól a föld. teste súlytalanul szállt a levegőben mígnem egy fatörzzsel való durva találkozás véget vetett a pillanatnyi idillnek. Tudta hogy már nincs menekvés. Úgy tűnik utoljára a szerencse hagyta cserben, futtában megbotlott valami növény gyökerében és nekiesett egy fának. Az élet csak ez egyszer lehetett volna könyörületes vele, de mint általában, most sem volt az. Az ütközéskor nem vesztette el az eszméletét. Futni próbált de a lábai nem reagáltak,túl nagy volt a sokk amit az esés okozott. Ha elmúlik az adrenalin roham, ami jelenleg hajtotta biztos hogy pokolian fog fájni mindene. Talán a sors furcsa fintora de az esés szembefordította támadójával, és most olybá tűnt neki mintha lassított felvételen nézné ahogy a vicsorgó halál lecsap következő áldozatára. Keze remegve kotorászott a földön bármi után ami megmentheti, végül kezébe akadt az egyik ismeretlen eredetű tőr. Ahogy a gondolat átsuhant az agyán, bár cseppet sem volt humoros kedvében, szinte nevetni támadt kedve. A tőr amit a kezében tartott egy fogpiszkálóval volt egyenértékű jelen helyzetében. Még ha képes is lett volna vele megölni a lényt, arra nem számíthatott hogy magát is sikerül megvédenie a halálos csapás elől. Ráadásul eddig csak evéshez használt kést, sem a szúrásban, sem az ölésben nem volt semmi gyakorlata.
Itt a vég. A fenevad közelebb ért. Meg fog hali. Szíve a torkában dobogott. A fenevad felkészült az utolsó ugrásra amivel áthidalja a kettőjük közti távot. Akaratának utolsó morzsáit megidézve remegő kézzel tartotta maga elé a tőrt. A fenevad elrugaszkodott a földről. A félelem értelmét vesztette. A fogakkal megrakott halál feléje tartott. Az elméje üres volt, nem volt más csak… hideg. Hideg félelem előtte. Hideg penge a kezében. A fenevad tágra nyitotta a pofáját. A világ eltűnt előle. Ami maradt, fekete, fehér és vörös. Végtelen vörösség mindenütt.

Arra eszmélt hogy szürkül az ég alja. Nem tudta meddig volt ebben az önkívületi állapotban se azt hogy hol van. Ami eljutott tudatáig az a fájdalom, ami a lábaiból sugárzott. Még mindig a tisztás szélén volt. Háta egy fának vetve lábai alatta meglehetősen kényelmetlen helyzetben. Kezében egy véres tőr. Ha pontosak akarunk lenni az egész jobb karja fekete volt a rászáradt vértől. Megpróbált felállni de azonnal el is esett. Ahogy arrább mászott érezte hogy elindul lábában a vérkeringés. Nem kevés nehézség árán végre felállt, és nekilátott megvizsgálni a tetemet. Így az ijedelem elmúltával már megtudta állapítani hogy hatalmas farkas volt az üldözője. Nem kellett túl sokat gondolkoznia azon mi történhetett. Az farkas tisztán ketté volt vágva. A fejétől a farkáig kettéhasította valami ami csak Raily tőre lehetett. Nem csak a szövetek, de természetellenes módon maga a csont is el volt vágva, a koponya két felét csak a vékony bőr tartotta össze az állat tarkóján. Minél többet gondolkozott rajta Raily, annál inkább zavarba jött. Tudta hogy egy állat csontját átvágni nem egyszerű még szerszámokkal sem. Akkor hát honnan lehetne neki, egy gyenge nőnek élég ereje ahhoz hogy kettévágjon egy ilyen szörnyet? Ahogy visszaszíjazta a tőrt a combjára még egy rendellenességet vett észre, a tőr, ami kettévágta a farkast, még mindig tökéletes állapotban volt, még csak ki sem csorbult a penge az embertelen feladattól.
Bár a hangnak, mely időközben abbamaradt a forrása még mindig érdekelte, rövid töprengés után elhatározta hogy mégse folytatja arra az útját. Nem tudta ugyan ki vagy mi van arrafelé, de semmiképp se tartotta jó ötletnek hogy nyakig véresen jelenjen meg valahol ahol esetleg emberek laknak. Bátortalanul elindult hát, hogy keressen egy folyót vagy bármit amiben megmosdhat.