Rövid számolás után megállapította hogy negyvenkét darab, tompa kékes fényt árasztó kicsiny gyémántszerű kő birtokába jutott. Az, hogy ezek a kövek miből is lehetnek, nem tudta. De tekintve a helyzet abszurditását, nem is nagyon kavarta fel. Ahogy felnézett, látta hogy a fák fölött sok méter magasan enyhe fény szűrődik be. Ez a tény, hogy világos van, továbbá hogy a hasa is megkordult arra enged következtetni, hogy délelőtt van. És arra is, hogy nem álmodik, mert ahhoz túlságosan is élethű volt az egész. A zaj, amit eddig hallott mostmár állandó erősséggel jelezte: Nem egyedül van ebben a dzsungelszerűségben. Kifejetten olyan hang volt, ami egy kisebb falu zaja lehetne. Kopácsolás, hangfoszlányok, néha valamilyen dobogás. Raily alapvetően úgy gondolta, semmit nem veszthet azon, ha benéz a zaj forrásába. Hátha meg tudják mondani, miért van más ruhája, mint keresnek nála fegyverek és hogy mire való ez a negyvenkét apró kék kavics. És hátha megvendégelik őt valami finomra. Hát igen, Raily alapvetően mindig is jóhiszemű volt, de szerencsére nem kellett eddig sokszor csalódnia.
Fogta a köveket és visszarámolta a tarisznyájába, majd elindult a hangok felé. Rövid sétálás után talált egy kisebb irtást, itt már látszódott, hogyha sokat nem is, de errefelé jártak valakik. Raily azt találta a legjobb döntésnek, ha ezen indul tovább. Egyértelmű volt, hogy ha egy kis kerülőt is tesz az út, de valószínűleg ezen sokkal gyorsabban odaér a faluhoz. Mivel alapvetően kipihent volt és éhes, Raily elkezdett kocogni, hogy gyorsabban odaérjen. Ahogy haladt előre, az út elkezdett lejteni majd a távolban látta, hogy a fák is ritkulnak, sőt. Mintha egy tisztás lenne néhány méterrel arrébb. Raily lelassított és ahogy kiért a fák közül, rájött hogy most egy domboldalon van. Egy hatalmas domb oldalán, ami még mindig eltörtpül a körülötte lévú hegyek mellett, bár nem lehetett túlzottan messzire ellátni, mert hatalmas köd terült el a hegyek lábainál. Ez a táj szinte érintetlen volt a civilizációtól meghagyva a természetet a maga fenséges pompájában. A szinte azért fontos, mert Raily rögtön kiszúrt néhány füst csíkot. Igen, mindenképp egy kis elszigetelt falu lesz. Mindazonáltal lenyűgözte a tájkép és elgondolkodott, vajon mennyi ideig tudná kibírni egy ilyen környéken. Hamar meg kéne tudni hol van, onnan aztán majd kitalálja hogy juthat haza. Az viszont biztos, hogy ha valahol tudnak valamit, akkor az a kis falu lesz, amiből most még csak a füstcsík látszódik.
Most hogy lefelé kell ballagnia sokkal gyorsabban haladt Raily is. És ahogy nőtt a zaj, az ő is egyre izgatottabb lett, egyre kiváncsibb. Elképzelése sem volt, kikkel találkozhat majd ott. Ahogy csendben ballagott, hirtelen neszeket hallott oldalról egy kis emelkedőről. Ahogy odanézett, nem látott semmit, bár ahogy tovább haladt volna, az egyik bokor möül hirtelen kiugrott egy árny. Az árny nem volt túl magas. Körülbelül egy méteres lehetett, de az biztos, hogy négy lábon mozgott. Elsőre kutyaszerű volt, de ahhoz nagy. És félelmetes is. Raily hihetetlenül megijedt és földbe gyökerezett lábbal nézte, ahogy az árny a gyors kezdés után szép lassan az útra érkezik a háta mögé. Railyben felelevenedtek a túlélő ösztönök. Menekülni kell. Az már biztos, hogy csak a falu felé mehet, viszont ha elkezd rohanni, a hátát mutatja ennek a dögnek vagy minek és így szabad préda lenne. A hatalmas négylábú most hogy egy fénykörre állt látszódott, hogy tényleg egy hatalmas zöldes-szürke kutyára hasonlít, csak épp farka végén egy tüskés gömb himbálózott. Úgy látszik itt kicsit tovább fejlődött a kutyák az evolúció során. Márha van bármi köze a kutyákhoz, futott végig Raily agyán. Azt viszont rögtön lehetett látni. Nem csak Raily, de a dög is éhes. És valamelyikük biztosan fog még ma enni.
E.D.
bengac
